JÚNIUS 22., SZOMBAT

10.00–16.00 II. Aranycsapat Ifjúsági Labdarúgó Torna (NAC-kupa)

Helyszín: Hegyközpályi sportpálya
Szervező: NAC Labdarúgó Egyesület
A NAC Labdarúgó Egyesület a tavalyi Szent László Napokon szervezte meg az I. Aranycsapat Ifjúsági Labdarúgó Tornát. A torna célja egyrészt az, hogy emlékezzen és emlékeztessen a magyar labdarúgás hőskorára, hogy példaképeket állítson a mai fiatal labdarúgók elé, másrészt a mai utánpótlás-nevelésben részt vevő gyermekeknek kíván lehetőséget adni arra, hogy egy színvonalas labdarúgókupán vegyenek részt. Ezért viseli a rendezvény NAC-Kupa nevet is, hiszen a legendás Nagyváradi AC szellemiségét is tovább kívánjuk vinni.
Ebben az esztendőben több mint száz gyermek focizik majd az U10-es és U12-es korosztályokban magyarországi és partiumi csapatok részvételével.

17.00 Orth István kiállítása

Helyszín: Vármúzeum, II. emelet, B épület 13. terem
Szervező: Szent László Egyesület
Kurátor: Holló Barna képzőművész
A kiállítást megnyitja: Ramona Novicov műkritikus
Látogatási idő: június 22. – július 15., 10:00–18:00 óra
Orth István a régi reneszánsz mesterek arzenáljához hasonló művészi fegyvertár birtokosa. Mindegy, milyen technikához nyúl, az anyag, amivel dolgozik, nem legyűrendő ellenfél, hanem készséges, engedelmes szolga. Bármit ki tud fejezni általa. A vonal, a folt és a szín arra való, hogy felmutassa nekünk, tökéletlen földi halandóknak, a romolhatatlan tökéletesség látomását.

18.00 (helyi idő szerint) Esszencia – Válogatás Közép-Erdély táncaiból, közreműködik a Bekecs néptáncegyüttes

Helyszín: Biharkeresztesi Közösségi Ház
Szervező: Magyar Polgári Egyesület, Polgári esték rendezvénysorozat
A műsor Erdély néhány komoly tánchagyománnyal rendelkező településének, nagy táncos egyéniségének táncából építkezik, szem előtt tartva a paraszti kultúra táncainak természetességét, természetét.

19.00 Nagyváradi hang-tér-képek 259 évnyi válogatás tükrében

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ, Ezredévi Emléktér/Piața Libertății 40.
Szervező: Szent László Egyesület
Bármilyen megközelítéséből is tekintsünk magyar történelmünk szövetére, Nagyvárad mindig fontos helyet foglal el benne. A produkció kaleidoszkóp-szerűen elképzelt bemutatása a nagyváradi zeneszerzőknek és azoknak, akik az évszázadok folyamán szervesen kapcsolódtak a nagyváradi zenei élethez.
Mindegyik zeneszerző jelentős hatással bírt a saját korában arra, hogy a zenei kultúra milyen irányba haladt.

Első alkalommal kerül megszervezésre egy ilyen hiánypótló esemény. A cél, a teljesség igénye nélkül, tükrözni a zene és az élet alakulásainak, átmeneti állapotainak az összességét. Premier ez Nagyváradon, mert eddig ilyen nagyléptékű zenei megemlékezésre nem volt példa.
A koncerten a török uralom alól felszabadult Nagyvárad zeneszerzőitől egészen a kortárs nagyváradi zeneszerzőkig jutunk el, hosszú íven keresztül vezetve a történetek alakulását.
Az eseményt Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész moderálja, közreműködik Lászlóffy Zsolt zeneszerző, karmester, aki egy brácsa-zongora darab ősbemutatójával készül az eseményre, továbbá Lucian Malița – hegedű, Tasnádi Ferencz – mélybariton, Thurzó Sándor József – mélyhegedű, Thurzó Zoltán – zongora.

JÚNIUS 23., VASÁRNAP


09.30 Szent Lászlótól Szent Lászlóig – biciklitúra Nagyváradon

Helyszín: a Székesegyháztól a várig
Szervezők: Magyar Polgári Egyesület, NAC Labdarúgó Egyesület

Ebben az esztendőben, az elmúlt évek hagyományait megszakítva, nem Biharkeresztesre szervezünk biciklitúrát, hanem Nagyváradot, Szent László városát kerekezzük körbe, hogy a Székesegyház előtt álló Szent László-szobortól kiindulva, másfél órás bringázás után, megérkezzünk a nagyváradi várba, Szent László egykori sírjához.
A biciklitúrával egyrészt a Szent László Napokat kívánjuk népszerűsíteni, másrészt a környezettudatos életmódra, a bringázás örömeire, a mozgás fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet. Az eseményhez ismét csatlakozik az ECO-Mountain Transylvania Egyesület, amelynek fontos célkitűzése a fiatalok természet- és környezettudatos gondolkodásra való nevelése oktató és motivációs előadásokkal, vagy a túrák során mutatott élő példákkal.

Június 23-án, vasárnap 09.30 órakor indulunk a Székesegyház előtti Szent László szobortól, majd nagyrészt kiépített bicikliutakon karikázva megyünk el a várig.
A szervezők a mostani biciklitúrát kifejezetten gyermekes családoknak és fiataloknak ajánlják (természetesen korra való tekintet nélkül várnak mindenkit!), hiszen a városban sokkal könnyebben lehet bringázni, mint az eddigi útvonalon.

16.00 Ki viszi át… – Ferenczy Béla (Citromka) rendhagyó kiállítása

A kiállítást megnyitja: Deák Árpád szobrászművész
Helyszín: Vármúzeum, B épület, II. emelet, 13. terem
Szervező: Szent László Egyesület
Látogatási idő: június 25–30., 10:00–18:00 óra.

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt Ferenczy Béla képzőművész várhódító kiállítására, mely több szempontból is rendhagyó. Egy hosszabb alkotói szünet után örömmel tapasztalhatjuk, milyen az, amikor egy művész keze ösztönösen „rajzra húz”.

18.00 A hét szabad művészet – Kósa Klára keramikusművész és Simon Ilona könyvtervező művész kiállítása

A kiállítást megnyitja: dr. Torda Márta, a Magyar Női Unió alelnöke. A megnyitón tekerőn közreműködik Szerényi Béla előadóművész és fia, Szerényi Domokos.
Helyszín: nagyváradi vár, Bethlen terem
Szervező: Szent László Egyesület
Látogatási idő: június 24–30., hétfő–csütörtök 16–19 óra, péntek–vasárnap 11–19 óra

„A hét szabad művészet utat mutat, irányt szab, felemel, megnyugtat. Tudatalattinkban mélyen bennünk van ismerete. Ez az ismeret inspirált bennünket ehhez a kiállításhoz. Képeim és Simon Ilona különleges könyvei láttán láthatóvá válik az ég, a bibliai szent hármas szám, a Himnusz és sok csoda, mely mindannyiunkban benne él” – vallja Kósa Klára.

19.00 Ember az embertelenségben – Táncjáték a Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével

Helyszín: a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme
Szervező: Szent László Egyesület

Az elmúlt század a történelem legtöbb emberáldozatát követelő háborúk időszaka volt. Minden nemzet megvívta a saját harcát, amelyért komoly áldozatokat hoztak a nemzet fiai. Ez alól a magyar nép sem volt kivétel. Világháborúk, forradalom, szabadságharc és a kommunizmus sötét időszaka is szedte a magyar áldozatokat: az ő emlékük előtt tiszteleg nagyívű előadásával a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes.

JÚNIUS 24., HÉTFŐ


17.00 A Design Nap kiállításai a nagyváradi várban

Helyszín: nagyváradi vár, G épület
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem, PKE Képzőművészeti Tanszék
A kiállítást megnyitja: Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója és Damokos Csaba designer.
A kiállítás kurátora dr. Balázs Zoltán, a PKE Művészeti Tanszékének vezetője.
Látogatási idő: június 25–30., kedd–csütörtök 16–19 óra, péntek–vasárnap 11–19 óra
A Design Nap hat külön kiállítást fog egybe. Betekintést kaphatunk abba, hogy a nagy nemzetközi vonzerejű németországi művészeti főiskolán, a Bauhaus intézményében a magyar oktatók és hallgatók milyen befolyással voltak az intézmény szemléletének alakítására. Megtekinthetjük a MOME Design Intézet Formatervező-, illetve Textiltervező Tanszéke egy-egy kiállítását, mely során megismerhetjük a nagymúltú intézmény hallgatóinak megoldásait az ülőketervezés témájában, illetve a szövött, kötött anyagok formatervezésében. Áttekinthetünk egy válogatást a csernátoni alkotótábor utóbbi két évben született alkotásaiból, melyek az alkotótábor hagyományaihoz híven a fa témáját járják körbe, ugyanakkor megismerhetjük Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékén végző hallgatók képzőművészeti diploma-kiállítását, illetve a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének kiállítását.

17.00 Art Generator 5 – a nagyváradi PKE Művészeti Tanszéke hallgatóinak kiállítása

A kiállítást megnyitja: Antik Sándor kurátor
Helyszín: nagyváradi vár, G épület
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem, PKE Képzőművészeti Tanszék, Szent László Egyesület
A kiállítás megtekinthető: június 25–30., kedd–csütörtök 16–19 óra, péntek–vasárnap 11–19 óra
Az Art Generator tehetséggondozó műhely ötödik alkalommal mutatkozik be a nagyváradi
Szent László Napok keretében. Az idén rendezett Vizuális aforizmák című kiállításon a nagyváradi PKE Művészeti Tanszék három évfolyamának hallgatói állítják ki munkáikat. A feladat során a hallgatók egyrészt re-kontextualizálják az inspirációs forrásként megjelölt régi írásos falvédők, asztalterítők, cégtáblák szellemiségét, másrészt pedig saját elképzeléseiket egy aktuális médiaformátumban engedik kibontakozni, a média eszközeivel.

17.00 A PKE Művészeti Tanszékének képzőművészeti diplomamunkáinak kiállítása

Helyszínek: nagyváradi vár: L épület, Kenyérmúzeum (H épület)
A kiállítást megnyitja: dr. Kányádi Irén, a PKE Képzőművészeti Tanszékének adjunktusa
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem, PKE Képzőművészeti Tanszék, Szent László Egyesület
Látogatási idő: június 25–30., kedd–csütörtök 16–19 óra, péntek–vasárnap 11–19 óra

17.00 Találkozás három művészeti ággal: vers, fotó, zene

Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Szervezők: Sola Fide, Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, Duo Varadiensis – 1985
Programfelelős: Fórián Andrea és Thurzó Sándor József
A fotókiállítás társszervezője: Tóth István AFIAP, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület kurátora
Három művészeti ág találkozása szakrális köntösbe öltöztetve.
A vers a szavak művészete, a fotó a vizualitásé, az egyszerűségből fakadó nagyszerűség megmutatása, a zene művészete pedig biztosítja a befogadáshoz szükséges ráhangolódást, elmélyítve a szubjektív élményt.
Fórián Andrea A Te Igéd nekem című verseskötetének bemutatója, megzenésített versekkel, szavalatokkal, valamint fotókiállítás megnyitójával.
A fotókiállítást Tóth István AFIAP, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke, dr. Nagy Károly Zsolt, a budapesti Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémia adjunktusa nyitja meg.
A verseskötetet a Sola Fide keresztyén kulturális formáció mutatja be.
A programban közreműködik meghívottként: Bathó Ida színművésznő
A program záróakkordjaként elhangzik:
Ewerton Santos Silva (vers: Fórián Andrea) – Canzone per tuo amore, ének és duó kísérettel (ősbemutató).
Az esemény során lehetőség van a kötet megvásárlására, ára: 25 RON.

17.30 Koszorúzás Szent László nagyváradi szobránál

Helyszín: Római katolikus bazilika

19.00 Nyitógála: ünnepi beszédek és kulturális program

Csillagok palotája: népzene az irodalomban Szent Lászlótól napjainkig
Közreműködik: Sebestyén Márta, a Sebő együttes és Andrejszki Judit
Helyszín: Szigligeti Színház
Szervező: Szent László Egyesület

JÚNIUS 25., KEDD

18.00 Nagyváradi KIRAKAT – a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének kiállítása

Megnyitja: Szentirmai Tamás, építész, a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének tanszékvezetője
Helyszín: Sion Neológ Zsinagóga, Independenței / Kossuth Lajos utca 8. sz.
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem, PKE Képzőművészeti Tanszék, Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszék
Látogatási idő: június 26. – július 8., 12.00–19.00 óra

A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszéke a régió kulturális, társadalmi hagyományait, adottságait és az ezekkel összefüggő építészeti valóságot tekinti meghatározónak, kiindulópontnak. Több éves hagyományt követve egy régióbeli települést választ, melyet diákjai a féléves feladataik során alaposan megismerhetnek, és egyben a települést is segíthetik a valós élet kötöttségeitől még független, hasznos és izgalmas építészeti koncepcióikkal. Az elmúlt két szemeszter során a BSc képzés két és az MSc képzés egy évfolyamának hallgatói Nagyváradról készítették féléves tervezési feladataikat, diplomamunkájukat. A Nagyváradi Kirakat szakmai program megvalósítását 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

18.00 Végtelen békességgel – Vassy Erzsébet kiállítás-megnyitója

A kiállítást megnyitja: Balla Tünde
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Szervező: Szent László Egyesület
Látogatási idő: szerda–csütörtök 16–19 óra, péntektől–vasárnap 11–19 óra

„Mondták már többen is, hogy a színeim is, a vonalak is erőteljesebbek, férfiasabbak. Lehet, én viszont semmiképpen sem tudatosan »keménykedem«, inkább csak nem hagyom, hogy a részletek magukkal ragadjanak. Annak, amit látok, az egész látványnak, jelenségnek a harmóniáját akarom elkapni és visszaadni” – vallja Vassy Erzsébet.

19.00 A Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és a Cantemus Fiúkórus fellépése

Helyszín: Nagyvárad-Olaszi római katolikus templom (Barátok temploma)
Szervező: Szent László Egyesület

Jótékonysági est, amelynek keretében a Nagyvárad-Olaszi Szentlélek kiáradása római katolikus templom (Barátok temploma) altemplomának felújítására szervezünk gyűjtést. Adakozni lehet a június 25-én, a templomban zajló Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és a Cantemus Fiúkórus fellépésén.

JÚNIUS 26., SZERDA


17.00 Istenes vers – Istenes zene

Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Szervezők: Sola Fide, Duo Varadiensis – 1985
Programfelelős: Fórián Andrea és Thurzó Sándor József
Közismert zeneszerzők híres Ave Mariái (Thurzó Sándor József, mélyhegedű)
Fórián Andrea istenes verseinek megzenésített változata Füzesi Edit zeneszerző és családja előadásában, valamint szavalatok a verseskötetből.

18.00 Szerenádest a Duo Varadiensis társaságában – ismert dallamok, jó hangulat

(műsoron: E. Toselli, Lehár Ferenc, Monti, E. de Cortis, di Capua stb.)
A Duo Varadiensis – 1985 hangversenye (Lucian Malița – hegedű, Thurzó Sándor József – brácsa)
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Szervezők: Duo Varadiensis – 1985
Programfelelős: Fórián Andrea és Thurzó Sándor József

18.00 Ideje az Építésnek – Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében

A kiállítást megnyitja: Káldi Gyula építész, a Teleki László Alapítvány kuratóriumának tagja, Csomortányi István a Nagyváradi Városszépítő Egylet elnöke
Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Teleki László Alapítvány, Nagyváradi Városszépítő Egylet
Látogatási idő: csütörtök 16–19 óra, péntek–vasárnap 11–19 óra

A Magyarország Kormánya által 2015-ben a határon túli magyar műemlékek megóvására indított Rómer Flóris Terv eddigi eredményeit bemutató, teljesen új szemlélettel összeállított tárlat témáját tekintve szakmai, viszont a gyerekek számára is lebilincselő és tartalmas időtöltést nyújt. Az egyedi tervezésű tablók, a kiállított eredeti tárgyak és a tárlathoz tartozó interaktív eszközök segítségével a látogatók betekinthetnek a műemlékvédelem izgalmas világába, továbbá megismerkedhetnek a támogatásban részesült helyszínek kiemelkedő értékeivel.

19.00 A Hakeshet Klezmer Band koncertje

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület

20.00 A Kodály Filharmonikusok Debrecen koncertje

Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad
A Kodály Filharmonikusok Debrecen a város hivatásos zenekara, mely 2011 őszétől viseli ezt a nevet. 1991-től 2011-ig Debreceni Filharmonikus Zenekar néven működött.
Ars poeticájuknak tekintik a névadójuk gondolatát: „A zene mindenkié”.

Műsoron:
Mozart: Figaro házassága – nyitány
Mozart: Figaro házassága – részletek
Mendelssohn: III. (a-moll, „Skót”) Szimfónia
Közreműködik: A Kodály Filharmonikusok Debrecen, Rendes Ágnes, Donkó Imre
Vezényel: Kovács László

JÚNIUS 27., CSÜTÖRTÖK

17.00 Vér és arany – Ady árnyékában, séta a „Vér városában”

A sétát vezeti Imre Zoltán. Találkozó a vasútállomás előtt.

18.30 Hallottam egy régi nótát – a Csíkmadarasi Népi Zenekar koncertje

Helyszín: Szakszervezetek Művelődési Háza
Szervező: Szent László Egyesület
A Csíkmadarasi Népi Zenekar 2006 januárjában alakult Csíkmadarason. Fennállásával igazolja azt, hogy igény van az élő hangszeres magyar muzsikára. Előadásaik igazi magyaros hangulatot biztosítanak. Prímásaik tolmácsolásában több műfajt szólaltatnak meg: népdalt, katonadalt, magyar nótát, zenekari feldolgozást.

19.00 MIX Music on Local

Helyszín: Nagy Sándor utca /Aurel Lazar 1 sz.
Szervező: LOKÁL

21.00 Loyal-koncert

Helyszín: Szakszervezetek Művelődési Háza
Szervező: Szent László Egyesület

JÚNIUS 28., PÉNTEK


11.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár

Helyszín: Fejedelmi udvar
Szervező: Érmelléki Gazdák Egyesülete

11.00 Kiállításmegnyitó

Helyszín: Várkert
A honfoglalás korát idéző táborban jurták és hadisátrak között a közönség láthatja őseink viseletét, fegyvereit, mindennapi használati eszközeit. Hallgathatja a regösök énekeit, kipróbálhatja a magyarok legendás íját.
Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

11.00–12.00 Honosítási tanácsadás

Az EMNT nagyváradi irodája kihelyezett tanácsadást nyújt a Szent László Napokon. A következő kérdésekben lehet hozzánk fordulni: Magyar Igazolvány, Pedagógus Igazolvány, Diákigazolvány és pótfüzet igénylése, a Köldökzsinór Program keretén belüli anyasági támogatások, fiatalok életkezdési támogatása (babakötvény), Start-számla nyitása stb. Mindezek mellett érdeklődni lehet a házasságkötés, születés, válás, elhalálozás bejelentéséhez szükséges iratcsomók összeállításáról, a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges tudnivalókról, vagy éppen más anyaországi okiratok (útlevél, személyi, lakcímkártya, stb.) igénylésének lehetőségeiről
Helyszín: Közéleti sátor

12.00–13.00 Szent László lovasszobrát a Szent László térre! – Beszélgetés a kezdeményezésről, valamint Nagyváraddal kapcsolatos egyéb kérdésekről.

Meghívottak: Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Nagyvárad polgármesterének tanácsadója, Csomortányi István, a Néppárt elnöke, valamint Meleg Vilmos, az RMDSZ nagyváradi elnöke.
Helyszín: Közéleti sátor

12.00–15.00 Magyar rajzfilmek vetítése: Bogyó és babóca, Vuk, Szaffi

A 2019-es külhoni magyar gyermekek éve programsorozatához kapcsolódva a Vándormozi felújított, kitűnő minőségben vetített magyar rajzfilmekkel várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Vándormozi, Magyar Polgári Egyesület

13.00–19.00 Turisztikai sátor

Helyszín: Turisztikai sátor
Vásárosnamény Város Önkormányzata szeretné bemutatni a nagyváradi Szent László Napokon a város turisztikai értékeit, kerékpárosok számára kínált lehetőségeit. A Tisza, a Szamos és a Kraszna folyók találkozásánál fekvő vendégszerető kisváros szlogenje „Vásárosnamény a Bereg szíve”, ami hűen tükrözi a város kulturális-, gazdasági és földrajzi pozícióját a Beregben. (www.vasarosnameny.hu)
A nagyváradi várban felállított sátrukban a látogatók megkóstolhatják a Bereg ízeit, megtekinthetik a város digitális brosúráit, ingyenes kiadványokat kaphatnak a látnivalókról, programokról.
Vásárosnamény sátrában társkiállítóként megjelenik a baktarólántházi négycsillagos Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont. Vonzereje a folyamatosan bővülő szolgáltatások mellett a mai állapotában, szépségében és természetközeli fekvésében rejlik.
Kedvezményes ajánlatokkal, prospektussal várják az érdeklődőket.

A Szent László Napok keretében bemutatkozik Békés megye is. A Békés megyei Tourinform iroda képviselői turisztikai kiadványokkal és hamisítatlan békési ízekkel várják a látogatókat péntektől vasárnapig a várudvaron.
„Fedezze fel értékeinket, a Körösök völgyének vízi világát, a falusi turizmus kínálta lehetőségeket! Látogassa meg termálfürdőinket is! Gyulán, Békéscsabán, Gyopárosfürdőn, Füzesgyarmaton, Gyomaendrődön, Szarvason, Tótkomlóson is ki lehet próbálni a természet eme kincsének jótékony hatásait. Ezerarcú megyénk rengeteg alternatívát kínál: vizeinkben lehet úszni, horgászni, sétahajózni, kajakozni, kenuzni vagy akár sárkányhajózni, a festői szépségű Körösök völgye pedig remek túrázási lehetőségeket rejt magában. A Körösök vidékének páratlan szépsége ámulatba ejti azt, aki egyszer már látta. Legyen a vendégünk, mártózzon meg az élményekben és vendégszeretetünkben!” – ezekkel a szavakkal próbálják elcsábítani a váradi fesztiválozókat.

Kárpátalja a Szent László Napokon

Bemutatkozik Kárpátalja a Szent László Napokon: standjuknál a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács reklámanyagain keresztül ismerkedhetünk meg a térséggel, ugyanakkor vendégeink folyamatosan mesterségbemutatót fognak tartani a legkisebbeknek. Lesz horgolás, rongypokrócszövés, textilbaba-, valamint fajátékkészítő stand.
A kárpátaljai csapat az Össznépi örömfőzésen is részt vesz, és finomabbnál finomabb helyi különlegességeket ígérnek a nagyváradi várba kilátogatóknak.

15.00 Regös dallamok

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

15.00 „Határon átnyúló falmászás” – „Cross-border climbing” – nyitókonferencia

Helyszín: nagyváradi vár, E épület, 1. emeleti konferenciaterem
Szervező: Gecko Sportklub és Falmászóterem
Main objective: The project’s main overall objective is to help cooperation initiatives that bring civil organizations closer to people, build cooperation and strengthen relationships, by establishment of a cross border climbing league and the organization of cross border climbing events in the CB area of Oradea (RO) and Zsombó (HU), in the context of small-case cooperation initiatives in the field of sports.
Name of LEAD: Club Sportiv Gecko
Name of Partner: Meteora Mászócsapat

16.00 Fegyver- és viseletbemutató, gyalogos harci bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

16.00–17.00 Nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés.

Helyszín: Közéleti sátor
A téma meghívottai és szakértői: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, a Polgári kezdeményezés elindítója, Tőkés László, az EMNT elnöke, Csomortányi István, a Néppárt elnöke. Moderátor: Szilágyi Zsolt, a Néppárt Kül- és Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője

16.00 Mézeskalácsosság Debrecenben

P. Szászfalvi Márta, a debreceni Déri Múzeum etnográfus-muzeológusának előadása
Helyszín: nagyváradi vár, I épület
Szervező: Pro Partium Egyesület

17.00 Világégések között – Várad irodalma a két nagy háború közötti időszakban – Imre Zoltán kultúrantropológus előadása

Helyszín: nagyváradi vár, E épület, 1. emelet
Szervező: Szent László Egyesület

17.00 Hangszersimogató a Csillagocska és a Soroglya zenekarokkal

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület
A Csillagocska Alapítvány hivatásaként vállalta a népi hagyományok éltetését Biharban és a Partiumban. Ezek szerves részei – sok minden más mellett – a szokásaink, táncaink, énekeink és hangszeres népzenénk. Így a Budapesti Hagyományok Háza Hangszerbemutató Gyermekkoncertjéhez hasonlóan Hangszersimogató programot szervez.
A rendezvény során az érdeklődők több népi hangszert ismerhetnek meg, mint a hegedű, brácsa, bőgő, citera, cimbalom, ütőgardon, klarinét, különböző furulyák és egyéb, a népzenében használt hangszerek.
Közreműködik a nagyváradi Soroglya és Csillagocska zenekar, illetve Alapítványunk zenepedagógusa, Benedek Árpád.

17.00 Vallásos darabok bűvöletében – Viktor József operaénekessel

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervezők: Szent László Egyesület

Meghívottak: Giordano Filomena (hegedű), Ferencz Mercedes Klára (zongora, orgona).
Műsoron: Alessandro Stradella, George Friedrich Händel, Johann Sebastian Bach, Giovanni Battista Martini, Franz Schubert, Giuseppe Verdi, César Franck, Michał Lorenc

18.00 Táltos zenei koncert

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

18.00–19.00 Temesvár 30 – ahonnan a forradalom elindult. Beszélgetés a temesvári református gyülekezet egykori tagjaival. Moderátor: Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke.

Helyszín: Közéleti sátor

19.00 Bormentor – borkóstoló fiataloknak

Helyszín: nagyváradi vár, I épület
Szervező: Vura Vinotéka

Frissítő fehérek
A koncertek előtti ráhangolódási időszakban hat könnyed, nyári bort kóstolhatnak a borkultúrát és a minőségi borokat megismerni vágyó fiatalok, baráti társaságok.
A borsor: Kárásztelek Friza 2018, Hilltop Cserszegi Fűszeres 2018, Thummerer Bokréta cuvée 2018, Balla Géza Magyarádi Mustos 2018, Gál Tibor Egri Csillag 2018, Tokaji Ker. Ház Sárgamuskotály late harvest 2017
Kérjük az érdeklődőket, hogy előzetesen jelentkezzenek be a a Vura Vinotéka 0755119958-as telefonszámán. A részvétel díja 30 lej.

19.00 Pezsegjen a fesztivál! – Pezsgőkóstoló

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Szent László Egyesület

Pezsgőt inni igazi sikk, a luxus netovábbja, nem véletlen, hogy világszerte egyre nagyobb az igény az italvilágnak erre a top termékére.
A kóstolón Pálfi Noémi borszakértő kalauzolásában a könnyed, gyümölcsös habzóboroktól a legjobb, környékbeli, tradicionális eljárással készült, hazai tételekig számos fajta kerül bemutatásra, kis falatkák kíséretében.
Kárásztelek Frizza fehér 2018, Kárásztelek Frizza Rosé 2018, Balla Géza Clarus Rosé Brut Pezsgő, Carassia Rosé Brut Pezsgő, Balla Géza Clarus Brut Pezsgő, Carassia Classic Brut Pezsgő, Carassia Blanc du Blancs Brut Pezsgő (ez a tétel a 2018-as Pezsgő Világbajnokság kategóriagyőztese lett!).
A helyek száma korlátozott, ezért az előzetes bejelentkezés ajánlott, ezt az info-házban tehetik meg a fesztivál helyszínén. A kóstoló ára 50 lej.

20.00 Csillagocska

Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház
Szervező: Szent László Egyesület
A Szent László Napokon a Csillagocska Néptáncegyüttes Erdély, a Partium, valamint a Dunántúl fergeteges és sokszínű táncaival lép közönség elé. A műsorban Somogy, a Mezőség, Sóvidék, illetve Felcsík autentikus táncvilága elevenedik meg. A Csillagocska kisebb és nagyobb zenészei a Soroglya népi zenekarral együtt fogják biztosítani az élő zenét, a közel egy órás bemutató után pedig közös táncra hívják a közönséget, együtt próbálva a felcsíki hejsza, a zsidós és a gólyás táncok hangulatos lépéseit, így készülve a Csík zenekar már megszokott, fergeteges koncertjére.

21.00 A Csík zenekar koncertje

Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad
Szervező: Szent László Egyesület
Visszatérő a Szent László Napok színpadán a Csík zenekar, és ezúttal sem érkeznek vendégek nélkül: a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttesekből jól ismert Lovasi Andrást és az LGT legendás gitárosát, Karácsony Jánost is elhozzák Nagyváradra.

22.30 – 00.30 7 királyság – szabadtéri szabadulószoba

Helyszín: várárok
Szervező: Szent László cserkészcsapat, I. Rákóczi György cserkészcsapat

Legkevesebb három-, legtöbb hatfős csapatok jelentkezését várjuk a 15–19 éves korosztályból. Induláskor a szervezők fenntartják a csapatátszervezés jogát.
A helyek száma korlátozott, ezért kérjük, jelentkezzetek a nagyvarad@szentlaszlonapok.ro címen, a 0756579371-es telefonszámon, vagy a Szent László Napok információs pontján, a nagyváradi várban.

Az első helyen végzett csapat résztvevői belépőt nyernek a Double Rise fesztiválra, a második helyen végzett csapat tagjai fejenként 100 lej értékű biciklialkatrész-vásárlási utalványt nyernek a DouăRoți cég felajánlásával, a harmadik helyen végzett csapat tagjai pedig egy-egy Szent László Napok–pólót vihetnek haza.

23.00 The BlackBirds koncert

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület
A magyar Beatlesként emlegetett emlékzenekar elképzelése – a 2004-es alakuláskor és azóta is – az, hogy felidézze a legendás Beatles-koncertek hangulatát.

JÚNIUS 29., SZOMBAT


09.00–14.00 Össznépi örömfőzés – Magyar ízek kóstolója

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

9.30 Regös dallamok

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Érmelléki Gazdák Egyesülete

10.00–19.00 Népgyógyászati konzultáció és bemutató

Ingyenes tanácsadás, csontkovácsolás, inazás, bemutató jellegű népgyógyászati kezelések
Helyszín: nagyváradi vár, M épület, alagsor

10.00–17.00 A Partiumi Keresztény Egyetem információs sátra

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem, Nyíri Enikő
Az érdeklődök az egyetemről, a továbbtanulásról, az Erasmus-programról, nyelvtanulási lehetőségekről kaphatnak bővebb felvilágosítást.

10.00–19.00 Turisztikai sátor

Helyszín: Turisztikai sátor
Vásárosnamény Város Önkormányzata szeretné bemutatni a nagyváradi Szent László Napokon a város turisztikai értékeit, kerékpárosok számára kínált lehetőségeit. A Tisza, a Szamos és a Kraszna folyók találkozásánál fekvő vendégszerető kisváros szlogenje „Vásárosnamény a Bereg szíve”, ami hűen tükrözi a város kulturális-, gazdasági és földrajzi pozícióját a Beregben. (www.vasarosnameny.hu)
A nagyváradi várban felállított sátrukban a látogatók megkóstolhatják a Bereg ízeit, megtekinthetik a város digitális brosúráit, ingyenes kiadványokat kaphatnak a látnivalókról, programokról.
Vásárosnamény sátrában társkiállítóként megjelenik a baktarólántházi négycsillagos Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont. Vonzereje a folyamatosan bővülő szolgáltatások mellett a mai állapotában, szépségében és természetközeli fekvésében rejlik.
Kedvezményes ajánlatokkal, prospektussal várják az érdeklődőket.

A Szent László Napok keretében bemutatkozik Békés megye is. A Békés megyei Tourinform iroda képviselői turisztikai kiadványokkal és hamisítatlan békési ízekkel várják a látogatókat péntektől vasárnapig a várudvaron.
„Fedezze fel értékeinket, a Körösök völgyének vízi világát, a falusi turizmus kínálta lehetőségeket! Látogassa meg termálfürdőinket is! Gyulán, Békéscsabán, Gyopárosfürdőn, Füzesgyarmaton, Gyomaendrődön, Szarvason, Tótkomlóson is ki lehet próbálni a természet eme kincsének jótékony hatásait. Ezerarcú megyénk rengeteg alternatívát kínál: vizeinkben lehet úszni, horgászni, sétahajózni, kajakozni, kenuzni vagy akár sárkányhajózni, a festői szépségű Körösök völgye pedig remek túrázási lehetőségeket rejt magában. A Körösök vidékének páratlan szépsége ámulatba ejti azt, aki egyszer már látta. Legyen a vendégünk, mártózzon meg az élményekben és vendégszeretetünkben!” – ezekkel a szavakkal próbálják elcsábítani a váradi fesztiválozókat.

Kárpátalja a Szent László Napokon

Bemutatkozik Kárpátalja a Szent László Napokon: standjuknál a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács reklámanyagain keresztül ismerkedhetünk meg a térséggel, ugyanakkor vendégeink folyamatosan mesterségbemutatót fognak tartani a legkisebbeknek. Lesz horgolás, rongypokrócszövés, textilbaba-, valamint fajátékkészítő stand.
A kárpátaljai csapat az Össznépi örömfőzésen is részt vesz, és finomabbnál finomabb helyi különlegességeket ígérnek a nagyváradi várba kilátogatóknak.

10.00 A fejedelmi palota felfedezése – A vármúzeum és a palotaépület megtekintése magyar és román nyelvű idegenvezetéssel 10.00 és 12.00 órai indulással. A belépőjegy ára 6 lej.

Szervező: a nagyváradi vár turisztikai irodája

10.00 Nagyváradról elszármazottak találkozója

Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Szervező: Pro Partium Egyesület

10.00 Lovas solymászbemutató és lovas nomád viadal

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület
A solymászat a magyarság egyik legrégibb kulturális öröksége. A sólyom olyan értéket képvisel, amely összeköt múltat és jövőt, erőt és harmóniát sugároz a nézőnek. A sólyom még ma, a 21. században is repülőtereket, ipari és mezőgazdasági létesítményeket véd természetes úton a madárrajok ellen. Őseink lóhátról vadásztak sólyommal, s ezt a tudást ma csak nagyon kevesen őrzik. Aki élőben láthatja, az megtapasztalja, miért is ez a madár a magyarság egyik legősibb nemzeti jelképe.
Résztvevő csapatok: Magyar–Turán Közhasznú Alapítvány íjászcsapata – Fót, Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület, Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület, Krekács Zoltán lovas solymász, Turáni Hagyományéltető Egyesület – Ceglédbercel, Fehérholló Öskü és regös csapata.

10.00 Nagyvárad helye a neológ zsidó temetőművészetben – Hausmann Cecília előadása (BBTE, MFI)

Helyszín: nagyváradi vár, I épület
Szervező: Partitipatio Alapítvány

10.30 BodyArt és zumba – reggeli torna Vári Nagy Mónikával és Kovács Miklóssal

Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház
Tudatos, pontos, minden részletre odafigyelő, teljes edzést kínál az érdeklődőknek Vári Nagy Mónika Balance & bodyART oktató és Kovács Miklós zumbaoktató, aki éppen a Szent László Napokra látogat haza szülővárosába Németországból.

10.30 Gyere, szállj fel te is velünk a jógahajóra, és evezzünk együtt a Nyugalom szigetére!

Családi jóga Csepregi Janka Zsófia okleveles gyerek-, női és gerincjóga-oktatóval
Helyszín: várkert

10.30–12.00 Fogantatástól a gyermekágyig – kötetlen beszélgetés a Holdvirág Dúlakör dúláival

Helyszín: várkert, kézműves sátor

11.00 Kerekítő manó, a várőr – baba-mama foglalkozás 0–3 éveseknek, Sziraczki Katalin foglalkozásvezetővel

Helyszín: várkert, baba-mama sátor

11.00 A gyermek az első – Magyarország családpolitikája és a határon túli magyar családok támogatásának lehetőségei

Meghívott: Illés Boglárka helyettes államtitkár – Emberi Erőforrások Minisztériuma,
Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság
Helyszín: várkert, előadói sátor

11.00 Bemutatkozik a Debreceni Művelődési Központ NépmesePontja

11 és 14 órától – Élőszavas népmesemondás a NépmesePont sátorában

Helyszín: várkert, NépmesePont

11.00 Szent László nyomában Erdélyben – filmvetítés

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Szent László Egyesület

11.00 „Határon átnyúló falmászás”

Helyszín: várkert
Szervező: Gecko Sportklub és Falmászóterem
Gyere és próbáld ki milyen Határtalanul Ügyes vagy! Iratkozz fel és várunk a Gecko Falmászóteremben, hogy kipróbáld magad.
Szerezz új barátokat falmászás közben és fejleszd az ügyességed és az elméd játékos formában. Várunk a határon átnyúló mászóligában!
Finanszírozó: Interreg V-A Románia-Magyarország Program
6. Prioritási tengely: Határon átnyúló együttműködés támogatása intézmények és állampolgárok között – 11/b beruházási prioritás

11.00 A Gránátalma Patika meglátogatása idegenvezetéssel –11 órától magyar nyelven, 13 órától román nyelven.

Helyszín: Fő (Republicii) utca 33. szám
Szervező: a Római Katolikus Püspökség Vallásturisztikai Irodája
A látogatócsoport maximális létszáma 30 fő.
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tulajdonában lévő műemlék patika a város legarchaikusabb gyógyszertára, amely közel 250 esztendeig gyógyszertárként működött. Az elmúlt időszakban feltárt és konzervált mennyezeti freskók, az officina eredeti, restaurált műemlék bútorzata és saját patikaedény-gyűjteménye, illetve a közösségi összefogással létrejött, mintegy 1500 műtárgyat számláló kollekciója lehetőséget ad arra, hogy a Gránátalma patikát régi fényében tündökölve mutassák be, lajstromba szedve a régi gyógyszerészek munkaeszközeit, a munkafolyamatokat és a rendház történetét.

11.00 Lovas harci és fegyverviselet bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

A harcosok bemutatják a nomád fegyvereket, páncélokat, harcmodort, és felidézik a korabeli csaták küzdelmeit egyéni és csoportos összecsapásokban.

11.00 Hollóének Hungarica koncert

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület

11.00–12.00 Honosítási tanácsadás – az EMNT nagyváradi irodájának kihelyezett tanácsadása

Helyszín: Közéleti sátor

11.20 és 14.20 órától – Bábkészítő foglalkozás (ügyességi játékok: kolbászdobáló, gúzskarika, lépegető)

Helyszín: Várkert, kézműves sátor
11.30 Részletek a Túl a Maszat-hegyen című előadásból, mely a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretén belül, 15 gyerekszereplővel került színpadra. Közreműködik a Szigligeti Színház Lilliput Társulata, rendező Bartal Kiss Rita.

12.00 NiaTánc villámcsődület – Tánc és mozgás Szabó Andreával

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Partitipatio Alapítvány

12.00 Gyalogos harci bemutató

Helyszín: Várkert

12.00 Varró Dániel és felesége, Gelencsér Zsófia – Milyen nehéz megénekelni egy házastársi viszonyt – családi beszélgetés és felolvasás

Helyszín: várkert, előadói sátor
Szervező: Partitipatio Alapítvány
„Úgy mentem el Nagyváradra,
nem volt nálam futball-labda.”
Nem először látogat családostól Nagyváradra a Maszat-hegyen innen és túl mondókáskönyveivel és apanaplójával ismertté vált és kedvelt költő, Varró Dániel.

Felolvasás és beszélgetés keretében osztja meg a felnőttekkel a családi élet gondjaival és örömeivel kapcsolatos tapasztalatait. A beszélgetés különleges meghívottja a költő felesége, Gelencsér Zsófia, akivel együtt mesélnek többek között arról, hogyan indult kapcsolatuk, miként élik meg a háromgyerekes hétköznapok kihívásait, és mi a titka a házasságuk sikerének.

„mert bárhogy is különbözünk mi ketten,
kétféleségünk mégis összekattan.
Az élet nagy versében, szép arám,
bizton tudom, hogy te vagy rám a rím.”

12.00–12.40 Magyar családpolitika és demográfia.

Helyszín: Közéleti sátor
Meghívottak: Illés Boglárka helyettes államtitkár – Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, Márton Zsuzsanna, elnök – Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Fancsali Barna, elnök – Magyar Ifjúsági Tanács. Moderátor Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

12.00–17.00 Kézműves-foglalkozások

Helyszín: várkert, kézműves sátor

Fecsegő Ecsetek, művészetterápiás hangulatú kézműves-foglalkozás, a 6–12 éves korcsoportnak ajánlott. A foglalkozást Bencze Blanka pszichológus vezeti.
Foglalkozások a cserkészek felügyeletével: csomókötés, egyszerű építmények felépítése, bemutatása, rovásírás-tanítás, tűzgyújtás többféle módon (csiholás, gyufával, stb), tájékozódás – Észak meghatározása, alapvető elsősegély-ismeretek, túlélődoboz összeállítása, és sok-sok jókedv és játék.
A foglalkozás 8–14 éveseknek ajánlott.
különböző tárgyak készítése papírcsíktechnikával (quilling)
Az Aranykapu Egyesület vezetésével a következő foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek és fiatalok: vesszőfonás, nemezelés, bőrdíszművesség, sujtások készítése, ékszerkészítés porcelángyurmából.
Foglalkozások a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi csapatának vezetésével
Kárpátaljai kézművesek közreműködésével a következő foglalkozásokra kerül sor: tányéralátét készítése rongyból, a szövés alaptechnikájának felhasználásával, a tűnemezelés alapjainak megismertetése tündérbabák készítése során, a résztvevők üdvözlőlapot készíthetnek horgolt virággal, díszítésekkel, ugyanakkor a kézi lombfűrész használatával és a magyar népmesék hőseivel ismerkedhetnek meg a gyerekek.

12.00 Kismamajóga

Helyszín: várkert
A várandósság 13. hetétől ajánlott könnyed mozgásforma, amely erősíti és nyújtja az izmokat, ezáltal készíti fel a testet a szülésre.
Kényelmes ruhát, jógamatracot, vizet ajánlott hozni.
Foglalkozásvezető: Hoffmann Kinga kétgyermekes anyuka, kismamajóga-oktató

12.30 Vágó József, a Csendőriskola és az ideális város – Zuh Deodáth filozófia- és eszmetörténész (MTA BTK Filozófia Intézet, Budapest) előadása

Helyszín: nagyváradi vár, I épület
Szervező: Szent László Egyesület

Az előadásnak több célja is van.
egyrészt Vágó Józsefet szeretné visszahelyezni abba a kontextusba, amelyet az 1910-es évek gazdasági, társadalmi és építészeti törekvései határoztak meg;
másrészt ennél többet is szeretne elérni. A Csendőriskola Vágó későbbi ideális városkoncepciójának és terveinek előhírnöke. Mivel azonban ezek vagy csak részlegesen, vagy egyáltalán nem valósultak meg, azt lehet mondani, hogy Vágó legösszetettebb művészeti teljesítményét máig Nagyvárad őrzi.

12.40–13.10 Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program

Helyszín: Közéleti sátor
Tájékoztatás az egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és közepes vállalkozások által igényelhető, vissza nem térítendő magyarországi támogatásokról. Meghívottak: Csomortányi István, az EMNT elnöke és Mátis Jenő, az EMNT Gazdasági és Vidékfejlesztési Szakbizottságának elnöke

13.00 Jó ebédhez szól a nóta – Bihari Cigányzenekar (Debrecen)

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület
Felcsendül csárdáscsokor, Brahms magyar táncai, a Radetzky-induló vagy Strauss Tere-fere polkája is.
Zenekar
Prímás: Mátyás Tibor
Brácsás: Dániel Róbert
Klarinétos: Ungri Ferenc
Cimbalmos: Dániel Béla
Nagybőgős: Mohácsi Elemér
Énekesek: Rácz Anita és Csuti Csaba.
Mindkét énekes a Magyar Rádió és Televízió énekese.

13.00 3 kismalac és A nyulacska háza – bábelőadások 15 percben

Előadja a Wesley János Többcélú Alapítványi Iskola Gemzsei Tagintézmény Szivárvány bábcsoportja
Helyszín: várkert, pódium
Szervező: Vásárosnaményi Turisztikai Iroda

13 és 16 órától – Fonjunk, gyúrjunk, faragjunk! – kézműves-foglalkozás természetes alapanyagokból (nemezelés, agyagozás, papírjátékok, szövés-fonás)

Helyszín: várkert, NépmesePont sátor

13.30 Pozitív fegyelmezés – Kepes-Végh Júlia előadása

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Partitipatio Alapítvány

14.00 Érmellék-konferencia

Helyszín: nagyváradi vár, E épület, 1. emeleti konferenciaterem
Szervezők: Magyar Polgári Egyesület, Partiumi Területi Kutatások Intézete
A konferencián az Érmellékkel, a Partium és Erdély egyik legkülönlegesebb tájegységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők
Program:
14.00 Népi építészet és néprajz az Érmelléken – Dr. Kéri Gáspár és Dr. Kéri Ildikó – Érmelléki Turisztikai Társaság, Székelyhíd
14.30 Szőlészet és borászat az Érmelléken – Dr. Szabó József újszülöttgyógyász, helytörténész, dr. Pop Mircea Kórház, Margitta
15.00 Társadalmi és gazdasági változások az Érmelléken – Dr. Szilágyi Ferenc dékán, Partiumi Keresztény Egyetem, Gazdasági és Társadalomtudományi kar, Nagyvárad

14.30 Regös dallamok

Helyszín: várkert

15.00 Lovas solymászbemutató és lovas nomád viadal

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

15.00–16.00 Meseolvasás gyerekeknek és felnőtteknek. A mese kapcsolat a múlt és a jövő között. Célunk megmutatni az embereknek azt a varázslatos világot, amit a mese hallgatása nyújt.

Helyszín: várkert, baba-mama sátor
Programfelelős: Tolvaj Ella

16.00 Anyósok és menyek – A viszony ne legyen iszony!

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Partitipatio Alapítvány
Megmérgezi a párkapcsolatunkat. Beleszól a gyereknevelésbe. Beszól a főztömre. Irányítja a férjemet. Sok hasonló megjegyzéssel találkozunk az anyósok kapcsán. Apró fricskáktól, szurkálódásoktól egészen a válóokig vezethet az anyós-meny viszony. Hogyan kezelhetjük a konfliktust, lehet-e az ellenséges magatartásból támogató együttműködés, mit tehetünk másképp? Ezekről a kérdésekről és személyes történetekről beszélgetünk vendégeinkkel.
Bruncsák Gyöngyi Rozália nyugalmazott ápolónó, a nagyváradi Máltai Szeretetszolgálat elnöke, két menye és öt unokája van
Kálmán Balázs informatikai szakember, férj, kétgyerekes apa
A Nőileg szerkesztőségéből:
Asztalos Ágnes újságíró, iskolapszichológus, 30 éve meny
Pálfi Kinga újságíró, 20 éve meny

16.00 Így tedd rá! – mondókás, táncos baba-mama foglalkozás 0–3 éves korig.

A foglalkozást Iván Enikő tartja.
Helyszín: várkert, baba-mama sátor

16.00–17.00 Kupán Árpád nyugalmazott tanár, helytörténész köszöntése. Beszélgetőtárs: Mihálka Nándor régész

Helyszín: Közéleti sátor

16.00 Kájoni Consort régizene koncert (Kájoni János születésének 390. évfordulója tiszteletére készülünk zenével, tudományos ismertetővel)

Helyszín: Vártemplom
Szervező: Szent László Egyesület
Az együttes a reneszánsz és a kora barokk énekes és hangszeres zenéjének terjesztését vállalta fel. Az európai reneszánsz zene gyöngyszemei mellett szívesen tűzik műsorukra erdélyi zeneszerzők műveit is, kiváltképpen a Kájoni János által lejegyzett darabokat.

16.00 Magyar őstörténet a természettudományok tükrében – Bíró András Zsolt antropológus kutató (Magyar Természettudományi Múzeum), a Kurultáj –

Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője előadása
Helyszín: nagyváradi vár, M-épület

16.30 Párhuzamosok találkozása. A magyar népi kerámia emlékei két magángyűjteményben – tárlatvezetés dr. Magyari Márta főmuzeológus, etnográfus közreműködésével (debreceni Déri Múzeum). A belépőjegy ára 6 lej.

Helyszín: nagyváradi vármúzeum

17.00 A magyar nemzet 100 évvel Trianon után – dr. Drábik János előadása

Helyszín: nagyváradi vár, E épület, 1. emeleti konferenciaterem
Szervező: MINTA

17.00–18.00 Politikusok rövidnadrágban

Helyszín: Közéleti sátor
Rendhagyó beszélgetés az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel. Meghívottak: Csomortányi István, a Néppárt elnöke, Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke, Szilágyi Zsolt, a Néppárt Kül- és Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője, Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke. Moderátor: Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke

17.00 Dackorszak – Vida Ágnes előadása

Helyszín: várkert, előadói sátor
Szervező: Partitipatio Alapítvány

17.00 Álomkófic – a Misztrál együttes gyerekműsora

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
„Olyan jó gyermeknek lenni… még felcseperedve is” – vallja a magyarországi Misztrál együttes, amely Álomkófic címmel gyerekműsorral vár mindenkit a Szent László Napokra.

17.30 Lovas harci és fegyverviselet-bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

17.30 Felsír a tárogató – Szent Lászlótól Rákócziig és tovább – Szemelvények a magyar zeneirodalomból

Közreműködik a Gregus Tárogató Kvartett és a Váradi Dalnokok
Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház
Szervező: Váradi Dalnokok, Szent László Egyesület

18.00–19.00 Egy váradi Brazíliában – Thurzó Sándor József mélyhegedűművész élménybeszámolója. Beszélgetőtárs: Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke

Helyszín: Közéleti sátor

18.30 Gyalogos harci bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

19.00 Táltos zenei koncert

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

19.00 Neonhal-koncert

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület
A hatvanas évek rockjának stílusjegyeiből, bluesból és popból egyaránt merítő Neonhal-dalok a hitre jutásról, a hétköznapokban megélt hitről, az ember és Isten viszonyáról szólnak. Jelmondatuk: „Ússz az árral szemben!”

19.00 Kóstolj az Év Bortermelőjével!

Balla Géza borainak kóstolója a Szent László Napokon
Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Vura Vinotéka
A Ménesi bor néhai dr. Csávossy György szerint: „…szikrát ad a szerelemnek, szárnyat a gondolatoknak, kandallótüzet a barátságnak”. Dr. Balla Géza az első határon túli magyar borász, aki elnyerte Az Év Bortermelője Magyarországon címet, a legrangosabb szakmai díjat.
A borsor: Frizzy 2018, Sauvignon Blanc 2018, Sziklabor Furmint 2016, Kadarka 2017, Feketeleányka 2017, Sziklabor Kadarka 2016, Sziklabor Feketeleányka–Cabernet Franc.
A helyek száma korlátozott, ezért kérjük az érdeklődőket, hogy előzetesen jelentkezzenek be a 0755119958-as telefonszámon.
A részvételi díj 60 lej.

19.30 Péterfy Bori & Love Band koncert

Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad
Szervező: Szent László Egyesület
Egyedi hangzásvilágának, energikus dalainak és koncertjeinek, dallamos slágereinek köszönhető a Péterfy Bori & Love Band sikere. A 2007 májusában megalakult együttes első, cím nélküli albuma ugyanazon év októberében jelent meg, és egy éven belül arany-, majd 2010-ben platinalemez lett.
Az első album dalai máig a legnépszerűbbek: a Hajolj bele a hajamba és a Vámpír című számok videoklipjei milliós nézettségnek örvendenek a YouTube-on. Az együttes rövid időn belül betört a magyarországi zenei életbe, olyan újabb slágerekkel ajándékozva meg a rajongókat, mint a Délelőttök a kádba, az Ópium, a Téged nem, a Bűvös vadász, a Szédülés vagy a Szép halott – és a felsorolás korántsem teljes.

21.30 Ocho Macho koncert

Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad
Szervező: Szent László Egyesület
A reggae, a ska, a punk és a latin zene találkozik egymással az Ocho Macho zenekar világában. A 2003 óta aktívan zenélő együttes olyan dalokkal ajándékozta meg rajongóit az évek során, mint a Jó nekem, az El mundo fantastico, a Pancho, a Képzeld el másképp (feat. Kowalsky) vagy a Maskaray, és szinte minden zenei elismerést besöpörtek, amit csak lehet.
Számos hazai és külföldi fesztiválon vettek részt, negyedik, 2017 végén Dönts! címmel megjelent albumuk pedig rövid időn belül arany-, majd platinalemez lett. A legnagyobb elismerést azonban mégiscsak az a hatalmas szeretet jelenti a számukra, amit hűséges közönségüktől kapnak.

JÚNIUS 30., VASÁRNAP


9.30 Regös dallamok

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

10.00 Lovas solymászbemutató és lovas nomád viadal

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Érmelléki Gazdák Egyesülete

10.00–19.00 Népgyógyászati konzultációs és bemutató

Ingyenes tanácsadás, csontkovácsolás, inazás, bemutató jellegű népgyógyászati kezelések
Helyszín: nagyváradi vár, M épület, alagsor

10.00–17.00 A Partiumi Keresztény Egyetem információs sátra

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem, Nyíri Enikő
Az érdeklődök az egyetemről, a továbbtanulásról, az Erasmus-programról, nyelvtanulási lehetőségekről kaphatnak bővebb felvilágosítást.

10.00–19.00 Turisztikai sátor

Helyszín: Turisztikai sátor
Vásárosnamény Város Önkormányzata szeretné bemutatni a nagyváradi Szent László Napokon a város turisztikai értékeit, kerékpárosok számára kínált lehetőségeit. A Tisza, a Szamos és a Kraszna folyók találkozásánál fekvő vendégszerető kisváros szlogenje „Vásárosnamény a Bereg szíve”, ami hűen tükrözi a város kulturális-, gazdasági és földrajzi pozícióját a Beregben. (www.vasarosnameny.hu)
A nagyváradi várban felállított sátrukban a látogatók megkóstolhatják a Bereg ízeit, megtekinthetik a város digitális brosúráit, ingyenes kiadványokat kaphatnak a látnivalókról, programokról.
Vásárosnamény sátrában társkiállítóként megjelenik a baktarólántházi négycsillagos Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont. Vonzereje a folyamatosan bővülő szolgáltatások mellett a mai állapotában, szépségében és természetközeli fekvésében rejlik.
Kedvezményes ajánlatokkal, prospektussal várják az érdeklődőket.

A Szent László Napok keretében bemutatkozik Békés megye is. A Békés megyei Tourinform iroda képviselői turisztikai kiadványokkal és hamisítatlan békési ízekkel várják a látogatókat péntektől vasárnapig a várudvaron.
„Fedezze fel értékeinket, a Körösök völgyének vízi világát, a falusi turizmus kínálta lehetőségeket! Látogassa meg termálfürdőinket is! Gyulán, Békéscsabán, Gyopárosfürdőn, Füzesgyarmaton, Gyomaendrődön, Szarvason, Tótkomlóson is ki lehet próbálni a természet eme kincsének jótékony hatásait. Ezerarcú megyénk rengeteg alternatívát kínál: vizeinkben lehet úszni, horgászni, sétahajózni, kajakozni, kenuzni vagy akár sárkányhajózni, a festői szépségű Körösök völgye pedig remek túrázási lehetőségeket rejt magában. A Körösök vidékének páratlan szépsége ámulatba ejti azt, aki egyszer már látta. Legyen a vendégünk, mártózzon meg az élményekben és vendégszeretetünkben!” – ezekkel a szavakkal próbálják elcsábítani a váradi fesztiválozókat.

Kárpátalja a Szent László Napokon

Bemutatkozik Kárpátalja a Szent László Napokon: standjuknál a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács reklámanyagain keresztül ismerkedhetünk meg a térséggel, ugyanakkor vendégeink folyamatosan mesterségbemutatót fognak tartani a legkisebbeknek. Lesz horgolás, rongypokrócszövés, textilbaba-, valamint fajátékkészítő stand.
A kárpátaljai csapat az Össznépi örömfőzésen is részt vesz, és finomabbnál finomabb helyi különlegességeket ígérnek a nagyváradi várba kilátogatóknak.

10.00 A fejedelmi palota felfedezése – A vármúzeum és a palotaépület megtekintése magyar és román nyelvű idegenvezetéssel 10.00, 12.00 és 14.00 órai indulással. A belépőjegy ára 6 lej.

Szervező: a nagyváradi vár turisztikai irodája

10.00 Hasizomfejlesztésről és regenerálásról – Rövid ismertető a szétnyílt hasizom lehetséges negatív következményeiről, illetve az erre kifejlesztett, úgynevezett LoveYourBelly-módszerről, valamint ingyenes állapotfelmérés. Az ismertetőt Cosma Sonja, hivatalos LoveYourBelly-oktató tartja.

Helyszín: várkert, előadói sátor

11.00 Kerekítő manó, a várőr – baba mama foglalkozás 0-3 éveseknek

Sziraczki Katalin foglalkozásvezetővel
Helyszín: várkert, baba-mama sátor

11.00 NiaTÁNC – tánc és mozgás Szabó Andreával

Helyszín: várkert
Szervező: Partitipatio Alapítvány

11.00 Lovas harci és fegyverviselet bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

11.00–13.00 A papírmerítés rejtelmei gyermekeknek

Helyszín: vársánc, Öko-sátor – Az Eco-Mountain Transylvania és a Recognize közös sátra

11.00–13.00 Készítsünk valami újat a régiből – hulladék-újrahasznosítás kicsiknek és nagyoknak

11.00 Építészeti séta – Szecesszió és modernség – a századforduló építőművészete

Sétavezetők: Hausmann Cecília és Zuh Deodáth
Találkozóhely: A Fő (Republicii) és Szaniszló (Mihai Eminescu) utcák kereszteződése.
A séta időtartama: 2,5 óra
14.30 órától román nyelvű idegenvezetéssel
Maximális létszám: 20 fő. A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött, melyet megtehetnek a nagyvarad@szentlaszlonapok.ro email címen, vagy a Szent László Napok információs pontján, a nagyváradi várban.

Századfordulós építészeti sétánkon azt mutatjuk meg, hogy hány formában alkalmazkodott a város a századforduló technikai fejlődéséhez, milyen vívmányokat alkalmaztak, és hogyan tükrözik ezek az épületek a belle époque szellemi légkörét. A váradi palotákat és azok részleteit az európai építészet párhuzamos példáival, színes képanyag segítségével vetjük össze, megismertetve a résztvevőkkel azok történetét és művészettörténeti jelentőségét.

11.00–12.00 Honosítási tanácsadás – az EMNT nagyváradi irodájának kihelyezett tanácsadása

Helyszín: Közéleti sátor

12.00 Népzenei barangolás a Kárpát-medencében – Heit Lóri és zenekara tolmácsolásával

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület

12.00 Gyalogos harci bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

12.00 Hulladékmentes életmód – Kump Edina környezetkutató, zero waste szakértő, a Hulladékmentes.hu alapítójának előadása.

Helyszín: várkert, előadói sátor
Szervező: Partitipatio Alapítvány
Az előadást követően kerekasztal-beszélgetésre kerül sor helyi úttörőkkel és a hallgatósággal a helyi lehetőségekről és kezdeményezésekről. A központi kérdés, hogy hogyan élhetsz úgy a hétköznapok során, hogy ne csak kevesebb szemetet termelj, hanem több időt, pénzt és jobb életminőséget is nyerj a környezettudatosabb életvitellel.

12.00–14.30 Magyar rajzfilmek vetítése: Ludas Matyi, János Vitéz

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Vándormozi, Magyar Polgári Egyesület

12.00–17.00 Kézműves foglalkozások

Helyszín: várkert, kézműves sátor

Fecsegő Ecsetek, művészetterápiás hangulatú kézműves foglalkozás 6–12 éves korcsoportnak ajánlott. A foglalkozást Bencze Blanka pszichológus vezeti.
Az Aranykapu Egyesület vezetésével a következő foglalkozásokon vehetnek részt: vesszőfonás, nemezelés, bőrdíszművesség, sujtások készítése, ékszerkészítés porcelángyurmából.

12.00–13.00 Ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérés, orvosi tanácsadás

Helyszín: Közéleti sátor

13.00 Kerekítő manó és a pókhálófüggöny (nyári mese) – előadás a Manócska Társulat közreműködésével

Interaktív mesejátékok, dalokkal, mondókákkal, illetve sok-sok drámajáték a gyerekkel a mese közben.
Az előadás az ovisokhoz és kisiskolásokhoz szól, 3-tól 10 éves korig.
Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Partitipatio Alapítvány

13.00–15.00 Környezetvédelemmel kapcsolatos játékok

Helyszín: vársánc, Öko – sátor – Az Eco-Mountain Transylvania és a Recognize közös sátra

14.30 Regös dallamok

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

15.00 Lovas solymászbemutató és lovas nomád viadal

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

15.00–16.00 Meseolvasás gyerekeknek és felnőtteknek – a mese kapcsolata a múlt és a jövő között

Célunk megmutatni az embereknek azt a varázslatos világot, amit a mese hallgatása nyújt.
Helyszín: várkert, baba-mama sátor
Programfelelős: Tolvaj Ella

15.00–16.00 Beszélgessünk a fenntartható fejlődésről!

Helyszín: vársánc, Öko-sátor – Az Eco-Mountain Transylvania és a Recognize közös sátra

16.00 Lovas harci és fegyverviselet-bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

16.00 Csinszka – Mészáros Ibolya színművész egyéni előadása

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Szent László Egyesület
Ady Endre születésének 141., halálának közelgő 100. évfordulója alkalmából a költő múzsája és felesége levelei, naplóbejegyzései alapján összeállított előadással várjuk az érdeklődő közönséget.

16.00 Így tedd rá! – mondókás, táncos baba-mama foglalkozás 0–3 éves korig.

A foglalkozást Iván Enikő tartja.
Helyszín: várkert, baba-mama sátor

17.00 Kvíz – Szent Lászlóról, Nagyváradról, sok-sok meglepetéssel

Kvízmester: Buda Kinga
Helyszín: nagyváradi vár, I épület
Szervező: Szent László Egyesület

17.00 Alma Együttes – gyerekkoncert

Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház
Az Alma Együttes kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.)
Legsikeresebb daluk, a Ma van a szülinapom, a leggyakrabban megosztott magyar tartalom a Facebookon. Számos sikeres rajzfilmzenét írtak, köztük a Bogyó és Babóca sorozatnak, főcímdalt készítettek a Khumba című 3D-s animációs rajzfilmhez, sőt, nagy sikerrel fut a Pesti Magyar Színházban zenés gyerekdarabjuk, az Almaszósz.

17.00 Gyalogos harci bemutató

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

18.00 Táltos zenei koncert

Helyszín: várkert, Keleti kapu
Szervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári Egyesület

18.00 Női jóga Csepregi Janka Zsófia okleveles gyerek-, női és gerincjóga-oktatóval

Helyszín: várkert

18.00 „Szép a páva, mert aranyos a tolla…”

Válogatás a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorra készült produkcióiból
Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület

18.00 Pálinkakóstoló – Nagy Botond pálinkafőző-mesterrel

Helyszín: nagyváradi vár, L épület
Szervező: Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete, Szent László Egyesület
Hét pálinkát kóstolhatnak meg az érdeklődők:
• Szilvapálinka – Stanley-fajta szilvából készült aranyérmes párlat
• Irsai Olivér szőlőpálinka – aranyérmes párlat
• Sörpárlat
• Kései meggy – szintén aranyérmes, a vad gyümölcsök királynője
• Birsalmapálinka
• Kajszibarack-pálinka – Gönci magyar kajsziból készült
• Málnapálinka
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a Szent László Napok információs pontján, a nagyváradi várban.
A kóstolás ára 30 lej.

18.15 Debrecen Dixieland Jazz Band

Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház
Szervező: Szent László Egyesület
A dixieland-örökzöldek és saját szerzemények mellett klezmer, hot jazz és gospel számokat is játszik a zenekar, amely 2018-ban elnyerte a Megéve-i jazzverseny közönségdíját.

19.00 Dombóvári István – stand up comedy

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
Szervező: Szent László Egyesület
A Dumaszínház társulatának tagja.
A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a ne már és az inkább hagyd abba irányzatokat képviseli.
Valóra szeretné váltani az álmát. A forintját pedig euróra.

20.00–21.00 Vintage Dolls koncert

Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad
Szervező: Szent László Egyesület
Az énekes trió és kísérőzenekara az 1930-as, 40-es évek híres amerikai többszólamú dalait dolgozza fel. A csapatot olyan ragyogó, nemzetközileg is díjazott énekesnők alkotják, mint Munkácsy Eszter, Nagy Lili és Szász Ágnes.
Műsoruk hűen idézi meg a múlt század közepének zenei világát, a korra jellemző megjelenésbeli elemekkel ötvözve.

21.00 Neoton Família sztárjai koncert

Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad
Szervező: Szent László Egyesület
Holnap hajnalig, Tini-dal, Yo-yo, Eszterlánc, Monte Carlo, Sandokan, Santa Maria, Don Quijote, 220 felett – csak néhány azokból a fülbemászó slágerekből, amelyek eszünkbe jutnak arról, hogy Neoton Família. Ezek a slágerek – és sok más is – felcsendülnek a térség egyik legnagyobb kulturális fesztiválját záró