Hagyományos, és sokak számára kedves programpontja a nagyváradi Szent László Napoknak az Elszármazottak találkozója.
Idén öt meghívottat köszönthetett az eseményen a kulturális fesztivál főszervezője, Zatykó Gyula, és az esemény moderátori szerepét betöltő Farkas László: Bachner (Harabula) András egykori vízilabdázót, a Miskolci Vízilabda Klub sportigazgatóját, Hilgert István informatikust, aki jelenleg egy svéd cég technikai vezetője (és aki könyvet írt váradi emlékeiről Időkapszulák – volt egyszer egy Nagyvárad címmel), Szakáli István Lorándot, a Századvég Gazdaságkutató Zrt., Gazdaságpolitikai és Gazdaságstratégiai Kutatóműhely vezetőjét, Kiss Tibort, Békéscsaba alpolgármesterét, valamint a meglepetésvendéget, Virányi Attila basszusgitárost, hangmérnököt, a Metropol együttes vezetőjét.
Farkas László elöljáróban arról faggatta a vendégeket, hogy mikor mentek el Váradról, megkérve őket arra is, hogy ismertessenek egy-egy kedves emléket, amely a városhoz köti őket.
Bachner Andrástól megtudtuk: 15 éves korától a váradi vízilabdacsapatnak volt a tagja, játszott Kolozsváron is, és szakedzői diplomát is szerzett. 1983-ban vándorolt ki Németországba, és bár ott a kezdeti nehézségek után, kitartó munkával komoly karriert futott be, végül visszatért Magyarországra. Családja mellett két szenvedélyének lehet nevezni a sportot és a művészetet: galériája van Miskolcon, illetve az ottani vízilabdacsapattal ért el komoly szakmai sikereket.
Hilgert István „rogériuszi gyerek”, hiszen ott nevelkedett, majd informatika egyetemet végzett Váradon. A katonaság után rövid ideig a Polgármesteri Hivatalban dolgozott informatikusként, majd 1999-ben Magyarországra költözött. Saját bevallása szerint igen nehéz volt az első időszak, 2004-re normalizálódott a helyzet, akkor kapta meg a magyar állampolgárságot. Hilgert István jelenleg egy svéd cég informatikai vezetőjeként dolgozik, és könyvet írt váradi emlékeiről Időkapszulák – volt egyszer egy Nagyvárad címmel. Ebben összefoglalja minden olyan emlékét, amely a gyermek- és ifikorhoz köthető, a visszaemlékezésekben pedig természetesen nagy szerepet kap a város, és az olyan ismert helyek, mint a Majomsziget, az Olaszi temető vagy az ócskapiac.
Szakáli István Loránd Váradon született, de a szülei nem váradiak. Biharpüspökiben nőtt fel, és a sors úgy hozta, hogy általános iskolai tanulmányait Kolozsváron végezte, azonban a váradi Ady-líceumban érettségizett. 1993-ban került Magyarországra, a Szegedi Egyetemre, 2001 óta pedig Budapesten él a családjával. Ennek ellenére, mint megfogalmazta, sohasem érezte azt, hogy elszakadt volna Váradtól.
Kiss Tibor 1959-ben született, és most „félidős”, hiszen harminc év Váradhoz, harminc pedig Békéscsabához köti. Az Ady-líceumban érettségizett, és nagy szeretettel gondol vissza ezekre az évekre, osztálytársaira, különösen pedig osztályfőnökükre, István Tiborra. Ő is úszott, vízilabdázott, a sportolás pedig egy alapot adott a mindennapokra, arra, hogy megértse, mindenért meg kell dolgozni, de ha az ember el akar érni valamit, akkor azt meg tudja valósítani.
Virányi Attilától megtudtuk: belvárosi gyermek volt, az Ady-líceumban érettségizett, az osztályban pedig meglehetős kisebbségben voltak a fiúk: hárman kellett „helyt álljanak” 27 leány között, és hármuk közül is egyik társuk meglehetősen sokat betegeskedett. 1970-ben érettségizett, és, mivel már fiatalkorában tudta, hogy hangmérnök akar lenni, ezután Bukarestbe ment, hiszen csak ott voltak stúdiók. Bukarestben a Román Televízió magyar adásánál dolgozott ebben a szakmában. Természetesen szó esett a Metropol együttesről is, melynek a vezetője, és amely tavaly volt ötven éves, megemlékezve az időközben elhunyt Metropol-tagokról, Mátza Gyuláról és Trifán Lászlóról is.
Az érvényesülés titkairól
Farkas László következő kérdése arra vonatkozott: hogyan sikerül egy nagyváradinak elszakadni a várostól, és idegenben érvényesülni? Illetve arra is kíváncsi volt, hogy mit üzennének vendégei a mostani fiataloknak ezt illetően.
Az elsőként válaszoló Bachner András szerint nem mindegy, hogy milyen nyelvterületre kerül az ember. Németországban hatalmas intenzitással kezdte el tanulni a nyelvet (mint fogalmazott, még a fürdőszoba is tele volt der, die, das-szal), kőkeményen nekiállt edzeni, és sikerült elérnie ott mindent, amit el tudott érni. Ennek ellenére megvolt az a személyek közötti távolság, amiben nem érzi jól magát az ember, mondta Bachner András, a szíve pedig visszahozta Magyarországra. Mindenki azt hitte, hogy „pszichiátriai eset”, amikor visszajött, hiszen akkoriban mindenki Nyugatra akart menni – ennek ellenére úgy véli, a legfontosabb az, hogy az embernek meglegyen a baráti köre, a lelki békéje. Ily módon pedig csak gondol egyet, kocsiba ül, és lejön Váradra kávézni egyet a barátokkal, ismerősökkel, abban a városban, ahol szinte minden követ ismer – amit meg nem változtattak, fogalmazta meg kis derültséget kiváltva Bachner András. A fiataloknak pedig azt üzente: a világ megnyílt, és érdemes „kikukkantani”, elmenni azonban nem érdemes Váradról.
Hilgert Istvántól megtudtuk: nem szakadt el teljesen a várostól, hiszen családjának egy része itt él. Meglátása szerint sokat változott Nagyvárad: van, ami előnyére válik, van, ami nem, de összességében pozitívnak nevezné a változásokat. Üzenetként pedig ezt fogalmazta meg a fiataloknak: ha van egy jó ötletük, ne féljenek megvalósítani. Itt, vagy máshol, de kövessék az intuíciójukat.
– Két vízilabdázó között szerényen megemlíteném, hogy én is űztem ezt a sportot – indította hozzászólását Szakáli István Loránd, szavaival derültséget váltva ki a közönség soraiban. Mint elmondta, élete egyik legszebb, ha nem a legszebb időszaka a városhoz kötődik, és felejthetetlen élményként idézte fel, amikor 1990 januárjában találkozhatott Tőkés Lászlóval, aki Chrudinák Alajossal együtt látogatott el az Ady-líceumba. Szakáli István Loránd ezt követően beszélt eddigi közéleti pályafutásának állomásairól, a Határon Túli Magyarok Hivataláról, a Nemzetgazdasági Minisztériumról, a Mezőgazdasági Minisztériumról, és mint kiderült, 2019-ben már a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nél tevékenykedik. Úgy vélekedett: döntő meghatározású az, hogy ki milyen közegből érkezett, üzenetként pedig e szavakkal fordult az itteni fiatalokhoz: semmi okuk a kishitűségre, az önbizalomhiányra, hiszen egy váradi, aki ismeri a múltját, a jövőben gondolkodik, és szorgalom is párosul ehhez, mindenhol megállhatja a helyét.
Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere elmondta: egyik legnagyobb megvalósításának tartja, hogy felállították Békéscsabán a Trianon-emlékművet, és nagyon büszke „többnemzetiségű városára”, ahol még egyetlen román vagy szlovák feliratot sem festett le senki. A váradisággal kapcsolatosan úgy fogalmazott: „Mi, váradiak, nem nyomulunk, hanem kitöltjük azt az űrt, amit mások hagynak.” Kiss Tibor fontosnak tartja, hogy az idősebbek hiteles példát szolgáltassanak a fiataloknak, hiszen: „ha át tudunk adni legalább egy hiteles történetet a fiataloknak, az már jó.”
Életét a Légy hű önmagadhoz gondolat jegyében éli, mondta Virányi Attila. Ő már fiatalkorában tudta, hogy hangmérnök akar lenni, ezért érettségi után Bukarestbe ment, hiszen ott voltak csak stúdiók. Itthoni sikeres karrierjét végül a kommunista diktatúra törte kerékbe, az akkori hatalom érzékeltette vele, hogy nincs már keresnivalója Romániában. Virányi Attila először Magyarországra, majd Németországba ment, ahol folytatta hangmérnöki munkáját, illetve egyetemi oktató lett. A fiatalok felé megfogalmazott üzenetében hangsúlyozta: „ha valahol nem érzitek jól magatokat, akkor onnan elmehettek, de ha valamit csináltok, az legyen összhangban önmagatokkal, mert ha hűek vagytok önmagatokhoz, sosem fogtok csalódni”.
