Időpont: június 30., vasárnap, 19 óra
Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
A belépés ingyenes

Dombóvári István a Dumaszínház társulatának tagja.

Falun született. Kisbabának olyan csúnya volt, hogy a szülei sokáig tanakodtak azon, hogy a gyerek helyett a nála sokkal jobban kinéző méhlepényt kellene hazavinni. Sokak szerint a mai napig nem lehet pontosan tudni, hogyan is döntöttek végül a szülők. Ránézésre nem lehet megállapítani.

Alacsony. Sokáig azt hitte, hogy ez az állapot változhat. Még egy Legyünk magasabbak tanfolyamot is elvégzett, de olyan magasan volt a tábla, hogy nem látta, így megbukott a vizsgán.

Amorf. Hét évente testsúlyának felét leadja, majd újra felszedi. Ezzel mintegy híven demonstrálja a hét bő és a hét szűk esztendőt, amely már-már biblikus metafora.

A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a ne már és az inkább hagyd abba irányzatokat képviseli. Még nem olyan okos, hogy felérje ésszel, hogy mennyire buta.

Valóra szeretné váltani az álmát. A forintját pedig euróra.