P. Szászfalvi Márta, a Debreceni Déri Múzeum etnográfus-muzeológusa tartott előadást a Szent László Napokon Mézeskalácsosság Debrecenben címmel.

A tömör, de igen információgazdag előadás keretében hallhattunk az ütőfás, illetve az ejzolt mézeskalács készítéséről, a lédigről vagy barnatésztáról, arról, hogy a mézeskalács előállítása mellett mi mindennel foglalkoztak még az ezen a téren tevékenykedő mesterek, az árusításról a különböző ünnepi és heti vásárokon, illetve a kis üzletekben. Ez utóbbiak között Debrecenben kiemelkedő volt például Kerékgyártó Sándor üzlete, amelyet nagyon sokan látogattak, és ahol Szabó Magda is megfordult többek között. Mint megtudtuk, a Déri Múzeum igen gazdag gyűjteménye a többszörösen kitüntetett ezüstkoszorús mézeskalácskészítő népművész hagyatékán alapszik. Kerékgyártó Sándor 1967-ben megfogalmazott gondolata – „Hej, haj. Megértünk a múzeumra már: a mesterség is, jómagam is” – szerencsére nem igazolódott be, hiszen ha ma már nincs is ott minden „vásári ládában” a mézeskalács, azért még vannak folytatói ennek a szép mesterségnek.