Az elmúlt évek hagyományait megszakítva, az idén június 24–30. között zajló Szent László Napok nulladik napján nem Biharkeresztesre szervezünk biciklitúrát, hanem Nagyváradot, Szent László városát kerekezzük körbe. Június 23-án, vasárnap 9:30 órakor a Székesegyház előtt álló Szent László-szobortól indulunk, majd másfél órás bringázás után, megérkezünk a nagyváradi várba, Szent László egykori sírjához.

A biciklitúrával egyrészt a Szent László napokat kívánjuk népszerűsíteni, másrészt a környezettudatos életmódra, a bringázás örömeire, a mozgás fonotosságára kívánjuk felhívni a figyelmet.

A szervezők a mostani biciklitúrát kifejezetten gyermekes családoknak és a fiataloknak ajánlják (természetesen kortalanul várnak mindenkit!), hiszen a városban sokkal könnyebben lehet bringázni, mint az eddigi útvonalon.

Tekerjünk idén is együtt!